DroidNotesz

DroidNotesz

Mi a baj a no name TV okosítókkal?

2023. július 17. - DroidNotesz

A Mi Box 3-ról szóló cikkben említettem hogy miért jobb, mint a konkurencia, ezért most kitérek arra is, hogy mi a baj a külföldi áruházakban kapható számos TV okosítóval - tisztelet a kivételnek.

eat6134_b4.jpg

Mi baj lehet a hardverrel?

Nem túl erős általában. Ebből adódhatnak gondok, sőt, az is előfordulhat hogy nem azt kapod, mint amit feltüntetnek. Ez nyilván nem minden esetben van így, de mindenképp meg kell erről vásárlás előtt győződni. 

Az a bizonyos szoftver - Android vagy Android TV, Google tanúsítvány

A legtöbb esetben nem Android TV, de ha az is, akkor sem Google hitelesített. Általában egy tabletes verziót buherálnak rá a cuccra, abból sem a legfrissebbet. Tele lehet reklámokkal, és rosszabb esetben még vírusokkal is. Az is előfordul hogy rootolva van, ezzel máris szinte lehetetlenné válik egy csomó DRM védett app futtatása, amire egy ilyen TV boxot veszel. 

Jó hír, hogy mostanában egyre több az olyan eszköz, ami már rendben van szoftveres szempontból, és minden jól működik, ilyen például a legújabb Chromecast Google TV-vel.

A tervezés

Itt főként a hőelvezetés rossz megoldására gondolok, hiszen egy ilyen eszköz - főleg hogy a legtöbb passzív hűtéses - egy egész estés 4K film dekódolása közben rendesen tud melegedni, és ha nem jó a hőelvezetése, jobb esetben visszaesik a teljesítménye, lefagy vagy újraindul, rosszabb esetben fizikai kár is keletkezik az eszközben előbb-utóbb.

Fontos még a memória és a tárhely

A RAM-ból ne engedjünk, 2GB-nál kevesebb memóriával már nem érdemes ilyen eszközt vásárolni, hiszen a modern alkalmazások futtatásához szükséges legalább ennyi. A tárhellyel kapcsolatban pedig szintúgy ez a helyzet, rendesen megkeserítheti a használatot az, ha például 4GB tárhely van az eszközben, mert ebből 3GB-ot legalább elfoglal a rendszer, legtöbbször ennél is többet. A Mi Boxban és a Chromecast Google TV-ben is 8GB van, ami nem sok, inkább a megfelelő kategóriába tartozik.

Nem árt, ha van

A tartalomstreamelés korszakában szükség van a gyors internetre. A legjobb ha az eszközön van LAN (RJ45) port, és vezetékkel csatlakoztatható a routerhez, de ha csak WiFi van és tudja a WiFi 5-öt, (5 GHz vagy 802.11/ac), azzal képes lehet élvezhető minőségben streamelni, a csak WiFi 4-et, vagy a 2,4 GHz-t támogató eszközöket viszont lehetőleg kerüljük.

A kiemelt kép illusztráció, az azon szereplő TV box nem feltétlenül rossz, a szoftveres támogatás terén viszont jóval csekélyebb lehetőségekre érdemes számítani, mint a Google vagy a Xiaomi esetében.

A kép forrása: neontechnology.net

Poco M3 Pro teszt - 5G, kevesebb kompromisszummal

Az 5G korszak hajnalán vagyunk. A hálózat még készül, mobilok viszont már vannak, amik képesek kihasználni az új technológia nyújtotta előnyöket. Viszont, ezek a telefonok általában drágák. A Poco M3 Pro 5G ellenben kedvező áron nyújt 5G-t, kevesebb kompromisszummal, mint elődei.
 
Poco M3 Pro 5G: https://bit.ly/3Bf8Oc0
Redmi Note 10 5G: https://bit.ly/3Bcj1WQ
Zene: Patrick Patrikios - Know Myself

Megérkezett az HBO GO Android TV-re

Az Android TV fő hiányosságaként talán azt lehetne felhozni, hogy kevés az elérhető tartalom rá. Ugyan a Google a Cast funkció integrálásával ezt szinte megoldotta, hiszen jóval több szolgáltatást lehetett használni úgy, mint azelőtt, viszont ahhoz mégis csak egy külön eszközre volt szükség. A magyar tartalmak annyira nem álltak rosszul, hiszen a Telenor MyTV, a MédiaKlikk és a Filmbox Live is elérhető a platformon, viszont a népszerű HBO GO eddig csak külföldön volt használható. Ez most megváltozott.

Pár napja megjelent a Play Áruházban az HBO GO Android TV-re, akkor még nem lehetett letölteni. Az elmúlt napokban azonban elérhetővé vált, mostantól az Android TV-s eszközökön is lehet akár az HBO saját gyártású magyar sorozatát, az Aranyéletet nézni. 

ke_pernyo_foto_2018-12-10_21_51_26.png

A felület jól használható, az HBO GO weboldal kinézetéhez hasonlít. A tartalmak eredeti nyelven és felirattal is megtekinthetőek. A filmekhez vagy sorozatokhoz ismertetőt illetve egyéb információkat (pl. IMDB értékelés) is megtaláljuk. Keresni is lehet, akár kategóriák alapján is.

ke_pernyo_foto_2018-12-10_21_54_23.png

Az Android TV Oreo úgynevezett csatornák újdonságát is használja az alkalmazás, számunkra releváns tartalmakat ajánl a főképernyőn (természetesen ezt ki lehet kapcsolni).

Remélhetőleg a jövőben még több tartalom válik elérhetővé a platformra.

Xiaomi Mi WiFi Repeater 2: Ha gyenge a WiFi jel, akkor ez kellhet neked

adult-beard-blur-859265.jpg

Veled is előfordult már, hogy a lakás másik végében van a router, a WiFi jel gyenge, a Google sem tölt be, és szinte használhatatlan a net? Ez lehetne egy rossz teleshop reklám szövege is. Egy általános problémáról van szó, amire most az egyik legegyszerűbb megoldást fogom megmutatni.

Tovább

Xiaomi Roidmi 3S: Egy hasznos kütyü az autódba

car-conditioner-radio-6131.jpg

A zenehallgatás utazáshoz szinte nélkülözhetetlen. Bár a modern világban rengeteg megoldás létezik erre, mégis ma egy olyat fogok bemutatni, amely a legtöbb autós számára a legkézenfekvőbb lehet.

Tovább

Xiaomi MIJIA Night Light: Fény az éjszaka sötétjében

xiaomi-mi-motion-activated-night-light.jpg

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy sötétben próbált a lakásban közlekedni, vagy azért mert messze volt - vagy pont a sötét miatt nem találta a villanykapcsolót. Erre a problémára nyújt megoldást ez a Xiaomi termék.

Tovább

Xiaomi Mi Box 3: A kétéves masina, ami Nougat helyett Oreót kapott

ke_pernyo_foto_2018-11-17_17_07_42.png

A Xiaomi Mi Box 3 2016-ban jelent meg. A tévéokosítók piacán akkoriban nem igazán lehetett olyat találni, vagy csak jóval drágábban, ami hivatalos Android TV rendszerrel futott. Ugyan ott volt az Nvidia Shield, de annak elég rendesen elkérték az árát. Tehát akkoriban ez az eszköz kifejezetten jó választás volt. Azóta eltelt két év, de vajon érdemes még mindig ezt választani?

 ke_pernyo_foto_2018-11-17_17_08_08.png

Miben több ez, mint a többi, hasonló ketyere?

Természetesen lehet rajta filmeket, képeket, videókat nézni, és zenét hallgatni. Felmerülhet bizony a kérdés, hogy miért is fontos az a Google hitelesítés?

Bizonyára hallottatok a Chromecastről. Nos, ez a kütyü egyben egy Chromecast is, ezáltal szinte bármilyen Cast támogatással rendelkező alkalmazás képes az eszközre tartalmat küldeni. Ezekből sok van.

Lehet rajta Netflixet nézni, előre van telepítve

Stabil rendszer, felhasználóbarát felület, teljes magyar nyelv támogatás, TV-re optimalizált alkalmazások, Google Asszisztens és még sorolhatnám.

És igen, az Oreo

A 2016-os megjelenés óta hosszú idő telt el, és nem tűnt valószínűnek hogy kap frissítést, ugyanis a Nougat is csak béta állapotban volt rá elérhető. A 2018-as MWC-n (Mobile Word Congress) felbukkant egy Oreo-t futtató Xiaomi Mi Box, a képekből pedig lehetett sejteni, hogy valami készülődik. Nyáron aztán megjelent az első hivatalos Oreo build, aztán a második javított változat. Telt-múlt az idő, a Xiaomi visszavonta a frissítést mert sokaknál jelentkeztek problémák. Jó hír viszont, hogy azóta is dolgoznak a problémákon, és a havi biztonsági javítócsomagok is érkeznek.

mibox.jpg

Mit tud papíron?

 A megjelenítőnket HDMI 2.0-n keresztül tudjuk csatlakoztatni az eszközhöz, a Mi Box akár 4K-t 60 képkockával másodpercenként is képes elénk tárni, amennyiben a TV sem riad vissza az akadálytól. Dual-Band WiFi (2,4 és 5 Ghz-t is támogatja) és BLE 4.0 + Bluetooth 3.0 van, Ethernet port viszont nincs, ami az 5Ghz WiFi használata esetén nem gond, a streameléshez azért nem árt a router közelében lenni. Van benne 2GB ram, 8GB tárhely (a filmeket nem érdemes azon tárolni), de ezt orvosolhatjuk egy külső HDD-vel, hiszen van rajta USB port. A végére maradt, bár igencsak fontos, hogyha a televízió támogatja, akkor a Mi Box tudja vezérelni a TV-t, és a TV is a Mi Boxot. Ez nagyon jól tud jönni, hiszen nem kell a forrás menüvel babrálni, sőt a Mi Box távirányítóval ki-be tudja kapcsolni a megjelenítőt, illetve a televizió távirányítójával is vezérelhető a Mi Box (a HDMI CEC funkciót támogatnia kell a megjelenítőnek, és engedélyezni kell a CEC-et ehhez)

2GB RAM és 8GB tárhely? Ez most komoly?

Manapság már a belépő szintű okostelefonokban is legalább 3-4 GB RAM található, és a 16 GB-nál kisebb tárolókapacitás is ritkaság számba megy. Fontos viszont, hogy ez teljesen más felhasználás. A TV-n nem multitaskolunk úgy, mint a hordozható mindenes eszközünkön. Széles körben elterjedt a Raspberry Pi médiacenterként, és az is jól állja a sarat 1GB RAM-mal, erre a felhasználásra a 2 bőven elég. A menü gördülékeny, akadásokat nem tapasztaltam. A legutóbbi frissítéssel bevezetett új animációk pedig még folyamatosabbá teszik az alkalmazások közötti váltást. Egy dolgot viszont hiányolok, igaz ez a rendszernek róható fel, mégpedig az, hogy a Nougat-ban még volt, az Oreo-ban pedig már nincs alkalmazásváltó. Ez az eszköz streamingre lett kitalálva, arra pedig tökéletesen alkalmas, hiszen az 5Ghz-es vezetéknélküli kapcsolattal már egész szép sebességet képes elérni.

ke_pernyo_foto_2018-11-17_17_27_36.png

Mire használhatjuk mi, magyarok?

Külföldön ott a Netflix, amit itthon is lehet már használni. Elérhetőek magyar szolgáltatók tartalmai is, mint például a Filmbox Live, a Telenor MyTV, vagy a Médiaklikk, és hosszú idő után végre az HBO GO is. A Telekom TV GO viszont jelenleg egyáltalán nem működik a platformon.

Google Assistant

A távirányítón található mikrofon gomb lenyomásával hívhatjuk elő a hangvezérlést. Magyar nyelven tudunk filmeket, sorozatokat, zenéket keresni, vagy szinte akármit Google-ön, YouTube-on és minden ezt támogató alkalmazásban. Ha angolra állítjuk a nyelvet, akkor elérhető a Google Assistant, tudunk vele okos eszközöket vezérelni, filmet, sorozatot, zenét indítani, kérdéseket feltenni, egy szóval szinte mindent amit a mobil app tud.

ke_pernyo_foto_2018-11-17_17_28_09.png

Ez mind szép és jó, de lehet rajta játszani?

Ezt az eszközt mint említettem tartalomfogyasztásra találták ki, de a Play Storeban található legtöbb játékkal simán boldogul, akadásmentesen. Ha főként játékra vennénk egy ilyen eszközt, akkor sokkal jobb választás az Nvidia Shield, vagy pedig valamilyen játékstreaming szolgáltatás.

Konklúzió

Lassan egy éve használok Xiaomi termékeket, ez volt az első, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Sokan panaszkodnak az Oreo frissítés óta jelentkező problémák miatt, de ettől eltekintve remek kis eszköz ez. Okostévé mellé nem feltétlen érdemes ezt venni, de az egyéb, olcsóbb tv boxokat, ha lehet kerüljétek. Amennyiben Chromecast vásárlás előtt állsz, érdemes megfontolnod, hiszen a Mi Box gyakorlatilag egy Chromecast és egy teljes értékű multimédiás központ is, és alig kerül többe, mintha csak egy Chromecastre ruháznál be.

Mi a helyzet a Mi Box S-sel?

 Tavaly ősszel megjelent a Mi Box S, ami a Mi Box 4 nemzetközi változata. Ahogy a Mi Box 4, úgy az S sem fejlődött érdemlegesen az elődjéhez képest, de ha vásárlás előtt állsz, inkább az S-et javaslom, ugyanis arra várhatóak a jövőben is frissítések.

süti beállítások módosítása